Magunkról

lakossági fórum jegyzőkönyv

"Vessétek le a korábbi életmód szerint való régi embert, aki romlásba rohan a megtévesztő kívánságok miatt; újuljatok meg gondolkodástok szellemében, 24és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére teremtetett, valóban igaz és szent emberként." (Ef 4,22-23)

2016. 02.16.  alphás közös megbeszélésen elhangzott javaslatok, kérdések, felszólalások, válaszok:

 
  • Merza Román: mint korábban hirdettem, idén ősszel lesz Alpha kurzus Szentendrén, a tavaszi, nyár eleji időszakot a kurzusra való felkészülésnek szenteljük. Attilával sokat beszélgettünk a hogyan továbbról. Vállalta, hogy ezt a felkészülési, megújulási, erő-gyűjtési időszakot ügyvivőként levezeti. Hiszem, hogy Attila erre jó választás, mert a szentendrei Alpha közösség megalakításában már részt vett. Egy ideje a kurzusok lebonyolításában nem tudott részt venni, de a napi élettől nem szakadt el. Kicsit "hátrábbról" rálátva a jelen helyzetre, véleméynem szerint nálam, nálunk jobban meg tudja határozni a felkészülés, szervezés megújult mikéntjét. Ezért február 9-én Attilát az iskolaévből még hátralévő 4 hónapra megbíztam az ügyvivői teendőkkel. Ezzel egyidőben az eddigi Alpha-bizottság lemondott. A vezetői teendőket továbbra is magam látom el.  

    Bővebben...

Imaszolgálat

Az Imaszolgálat 2013 nyarán alakult meg . Célja , hogy segítse Közösségünkben  a folyamatos imát , hogy imával lássa el tagjait .

Bővebben...

Mi az Alpha?

Az Alpha kurzus egy gyakorlati útikalauz a keresztény hit alapjainak megismeréséhez. Elsősorban azok számára készült, akik nem járnak templomba, nemrég váltak keresztényekké vagy eltávolodtak a keresztény hittől.

A kurzus hetenkénti összejövetelek keretében kötetlen étkezést, előadást és kiscsoportos megbeszélést foglal magában; a keresztény hit alapjait felölelő 15 előadásból és egy csendes hétvégéből áll, melyekre tíz hét alatt kerül sor. 

Bővebben...

Közösségünkről

Alpha szentendrén

Nálunk Szentendrén 2007 óta van Alpha.

A Városmisszió kapcsán Váradi Jutka megálmodta és Blanckenstein György atya támogatta, így 2007 őszén a Szent András iskola ebédlőjében elkezdődött ... 

Bővebben...

Események

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31